Ugrás a fő tartalomra

Finálé az Utazó Szappanoknál /

Nagy örömmel írhatom meg, hogy az Utazó szappanok körbeért! Összejött és sikeresen megvalósult.

Az előzményekről az első bejegyzésben lehet olvasni. Itt csak annyit, hogy három szappan utazgatott hónapokon át ide-oda az országban, minden kedves címzett választhatott magának egyet a trióból, és cserébe beletett a saját szappanjai közül egyet.
A résztvevők vállalták, hogy postázzák a csomagot egymásnak, illetve hogy saját internetes felületeiken népszerűsítik, hírt adnak az eseményről.
"Itt nálam" külön oldalon igyekeztem hétről hétre frissíteni az eseményeket, szépen végigkövethető a lánc. Volt egy gubancunk menet közben, de csodálatosan megoldódott, így 
Így visszaolvasva, milyen távolinak tűnik február huszonnegyedike, te jó ég! Hogy elszaladt ez a fél év...
A program jutalmaként, az  utolsó összekészítés hozzám került vissza, így három szépséges szappan boldog megajándékozottja lettem a héten!
Én is átéltem az örömöt, amit a csomag kibontása hozott. Egész estés programként csak fogdostam és illatoztam a szappanokat (mint aki még nem csinált ilyet), majd fotózkodtunk és bevallom, irány volt a fürdő - az egyik szapit ki kellett próbálni.


Bemutatom az említett szépségeket: egy finom és nőies kecsketejes - rózsaszín agyagos szappan Lorsitól, egy fahéjas narancs szappan Isabell-től (külön köszönöm Neked a plusz meglepit, egy intim szappankát kecsketejsavóval és teafa illóolajjal!), valamint egy indiai fűszeres illatözön virághercegnőt az Eperfa szappanoktól. Hát, el vagyok kényeztetve! :)



Ezúton még egyszer köszönöm Lívia Szappannak; Em-nek; Éden Szappannak;  Szappankertnek; Szappanligetnek; Zefírnek; Omar Anyunak; Kismaccsnak; Regina Szappannak; Lorsinak; Biotanyának; Andreának; Tágvilágnak; Eperfa Szappannak;  Liazelnek; Tecának; Tündér Szappannak; Szeder Szappannak; JudWilnek és Isabell Szappannak - a részvételt, a barátkozást, a közreműködést.



Vagyok olyan szerencsés, hogy néhányatokat a nyári szappantábor révén személyesen is megismerhettem.
A szappanbarátok története egy másik kezdeményezés körében folytatódhat. 
 Én örülök, és mi más lehetne a végszó: "Pá, most elmentem fürdeni..." :)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mosószappan recept / Laundry soap recipe

Mosás ügyében kész fejlődési vonalat jártam már be (nem biztos, hogy a végére értem még...), ahogyan a "mosószappan" cimkéjű bejegyzéseim mutatják. Jelenleg elégedett fázisban vagyok. Saját mosószappan, lereszelve, kiegészítve mosószódával, és szárazon (nem folyékony mosógélnek elkészítve) kerül a mosógép rekeszébe - vagy közvetlenül a ruhák közé szórva, sima ecetes öblítéssel, vagy ha hiányzik az illat, öko öblítővel. Fehér és színes ruháknál is nagyon szépen mos, általában 40-60 fok között megy a program. A történethez hozzátartozik, hogy több szappanos "kolléga" tapasztalata, gyakorlati tanácsai, mintadarabjai segítettek, akár interneten olvasva bejegyzéseiket, akár személyes üzenetváltás során - innen is köszönet nekik a sok segítségért! :) A mosószappanomat is hideg eljárással, kevesebb folyadékkal, tiszta zsiradékból, 0% superfat mutatóval, kevés illóolajjal készítem. (Lehet picit túllúgozni is pár százalékkal, 3-5 százalék bőven elegendő , a szappanka

Borotvaszappan 2.0. recepttel / Shaving soap 2.0 with recipe

Elfogy végre az első verziós borotvaszappan utolsó darabja is. Így eljött az alkalom, hogy továbbfejlesszem az eredeti receptet. A tapasztalatok alapján egy, az arcon szépen felhabosítható, jól kezelhető szappan volt, és a Párom bőre borotválkozás után igencsak ápolt, hidratált és puha lett. Ez szuper! :) Ami problémaként jelentkezett, a több hónapja tartó mindennapi használat eredményeképpen, az a megerősödött és gyorsabb borosta-növekedés. Ez már nem annyira... :( Ennek eredetét a szappanba beletett, jó sok ricinusolajban látom. Ezt már rögtön az első "tünetek" idején sejtettem, és most eszerint módosítottam a receptet, kihagytam belőle. A folyadék gyógynövény-főzete a rozmaring és kamilla mellett jó sok körömvirággal gazdagodott. Ápol, gyógyít, regenerál, igazi csodanövény. Tettem bele kevés fehér agyagot - azt gondolom róla, amellett, hogy tisztítja a bőrt, feltöltheti némi ásványi anyaggal, és mivel a leggyengédebb agyagként nevezik, még az érzékeny bőr is szer

Mézes kamilla-körömvirág szappan receptje / Honey Chamomille-Calendula soap recipe

A szappankészítő tanfolyam után a Mézes Kamilla-Körömvirág szappan volt az első, amit  otthon, egyedül elkészítettem, és azóta is az egyik legkedvesebb szappanom. Kinézetben van némi fejlődés... Pár gondolat, ami a készítés során a tapasztalataimból ered: mézes-méhviaszos szappanról van szó, így a túlmelegedés veszélye fennáll. A formába kerülés után a szappantömb felügyeletet igényel, a zselésedés és a túlmelegedési szakasz általában kb. 4-6 órával később kezdett jelentkezni (látszik a zselésedés, és enyhén fel is púposodik a massza közepe), ilyenkor az segített, hogy hűtőbe tettem, akár többször is 10-15 percre a tömböt, így próbálva szabályozni a hőmérsékletet. Ez eddig bevált.  gyógynövényt lehet a masszába keverni, friss állapotában (bár így bebarnul), szárított és őrölt formában csak nagyon keveset javasolnék. A második adagba például túl sok kamillát tettem, az illata remekül érződött, de használatkor kellemetlenül dörzsölte a bőrünket. Ha a tetejére kerül, szép