Ugrás a fő tartalomra

Karácsonyi képeslap a PirosPont Szappanoknak / Christmas greetings to "PirosPont" Soaps


A Szappanbarátok közös kezdeményezésként virtuálisan lepik meg idén egymást - szépen párokba sorsoltak minket, és kezdődhetett az alkotás. A feladat: karácsonyi hangulatú képeslap, gyógynövényes munka, pár sorban bemutatva az adott gyógynövényt is.
Az én kedves szappanismerős megajándékozottam a  szegedi PirosPont Szappanok, alias Baranyai Erika Piros. Igényes és átgondolt, kecsketejes-gyógynövényes szappanokat készít, lelkes kreativitással és gondossággal.

Erre a különleges alkalomra igazi karácsonyi hozzávalókból született az ajándék szappanom: mivel napok óta csak ezek forognak a kezeim között, a méz és a dió lettek a főszereplők. A méz áldásos hatásait többen is ismerik, kívül-belül gazdagít minket. A dió ugyanilyen csodálatos, nem véletlenül övezi minden kultúrában évezredes megbecsülés. Szinte minden részéről (fája, levele, virága, termése,a  terméséből sajtolt olaja, terméshéja, még a dióbél-részeket elválasztó belső hártya is)  hagyományosan úgy tartjuk, hogy jótékony/gyógyító hatással rendelkezik. Ebben a szappanban mesefinom aromájú alföldi akácméz és frissen darált, picit áztatott dió van, utóbbinál remélem, a gazdag olajtartalom bőrápoló hatása valamennyire érvényesülni fog.

Kedves Erika!
Sok szeretettel kívánok Neked Boldog „Szappanos” Karácsonyt ezzel a különleges képeslappal.
A szappan a Te tiszteletedre készült, kimondottan ünnepi hozzávalókkal. 




A dióból nyert aranyszínű olaj E-vitaminban és Omega-3 zsírsavakban gazdag, remekül használható bázisolajként masszázshoz és aromaterápiás célokra is, illetve számos bőrápoló termékben is szerepel kozmetikai alapanyagként. Összegyűjtve pár gondolat, miért is lehet nagy szorgalommal használni külsőleg-belsőleg:
  • Antiszeptikus hatású – sebeknél, bőrsérüléseknél csökkenti a fertőzés kockázatát.
  • Gyulladáscsökkentő – az Omega-3 zsírsavaknak köszönhetően a dióolaj erős gyulladásgátló.
  • Anti-bakteriális – többféle baktériumot képes elpusztítani.
  • Gombásodás ellenes hatású: a dióolaj erős anti-mikotikus anyag, különösen hatásos a Candida gombák ellen.
  • Laxáns – elősegíti a rendszeres és könnyebb székletürítést.
  • Féregűző – bélparaziták, bélférgek ellen hatásos.
  • Fájdalomcsillapító – természetes módon csökkenti a fájdalmaz és a lázat.
  • Öregedésgátló – magas E-vitamin tartalma képes lassítani a sejtöregedést.
  • Bőrregeneráló – támogatja az bőrsejtek megújulását, a ráncok kialakulását.
  • Bőr tonizáló – segít megőrizni a bőr feszességét, gátolja a megereszkedését.
  • Bőrlágyító – a dióolaj finoman ápolja és lágyítja a bőrt.
  • Találkozhatunk vele szappanok, samponok, napozószerek összetevőjeként is.
  • A dióolajjal készült kozmetikai termékek csökkentik az ekcéma és a pikkelysömör tüneteit is.
források:
http://oilhealthbenefits.com/walnut-oil/
Orosz Péter: Könyv a dióról/A dióolaj gyógyászati használata

A Szappanbarát program karácsonyi üdvözlőlapjait egy közös összefoglalóban - köszönet érte Omar Anyunak -  az alábbi oldalon lehet végigolvasni:
http://www.soaps-and-co.com/szappanbarat2013/419-szappanosok-kepeslapjai

 A karácsonyi mézes diószappanom összetevői*:
(*CSAK hozzáértő gyakorlott szappankészítők részére!)

300 gr (60%) hidegen sajtolt olívaolaj, 
180 gr (36%) kókuszolaj, 
20 gr ( 4%) ricinusolaj,
175 gr (35%) desztillált víz, 
71,5 gr NaOH,
1 mokkáskanál méz, 
1/2 mokkáskanál titánium-dioxid (pici vízben feloldva),
kb. 2 evőkanál darált dió, 
30 csepp keserűmandula illatolaj, 
a díszítéshez kevéske kakaópor

p.s. valami isteni krémes és habos szappan lett! :) Öröm használni, igazán.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mosószappan recept / Laundry soap recipe

Mosás ügyében kész fejlődési vonalat jártam már be (nem biztos, hogy a végére értem még...), ahogyan a "mosószappan" cimkéjű bejegyzéseim mutatják. Jelenleg elégedett fázisban vagyok. Saját mosószappan, lereszelve, kiegészítve mosószódával, és szárazon (nem folyékony mosógélnek elkészítve) kerül a mosógép rekeszébe - vagy közvetlenül a ruhák közé szórva, sima ecetes öblítéssel, vagy ha hiányzik az illat, öko öblítővel. Fehér és színes ruháknál is nagyon szépen mos, általában 40-60 fok között megy a program. A történethez hozzátartozik, hogy több szappanos "kolléga" tapasztalata, gyakorlati tanácsai, mintadarabjai segítettek, akár interneten olvasva bejegyzéseiket, akár személyes üzenetváltás során - innen is köszönet nekik a sok segítségért! :) A mosószappanomat is hideg eljárással, kevesebb folyadékkal, tiszta zsiradékból, 0% superfat mutatóval, kevés illóolajjal készítem. (Lehet picit túllúgozni is pár százalékkal, 3-5 százalék bőven elegendő , a szappanka

Borotvaszappan 2.0. recepttel / Shaving soap 2.0 with recipe

Elfogy végre az első verziós borotvaszappan utolsó darabja is. Így eljött az alkalom, hogy továbbfejlesszem az eredeti receptet. A tapasztalatok alapján egy, az arcon szépen felhabosítható, jól kezelhető szappan volt, és a Párom bőre borotválkozás után igencsak ápolt, hidratált és puha lett. Ez szuper! :) Ami problémaként jelentkezett, a több hónapja tartó mindennapi használat eredményeképpen, az a megerősödött és gyorsabb borosta-növekedés. Ez már nem annyira... :( Ennek eredetét a szappanba beletett, jó sok ricinusolajban látom. Ezt már rögtön az első "tünetek" idején sejtettem, és most eszerint módosítottam a receptet, kihagytam belőle. A folyadék gyógynövény-főzete a rozmaring és kamilla mellett jó sok körömvirággal gazdagodott. Ápol, gyógyít, regenerál, igazi csodanövény. Tettem bele kevés fehér agyagot - azt gondolom róla, amellett, hogy tisztítja a bőrt, feltöltheti némi ásványi anyaggal, és mivel a leggyengédebb agyagként nevezik, még az érzékeny bőr is szer

Mézes kamilla-körömvirág szappan receptje / Honey Chamomille-Calendula soap recipe

A szappankészítő tanfolyam után a Mézes Kamilla-Körömvirág szappan volt az első, amit  otthon, egyedül elkészítettem, és azóta is az egyik legkedvesebb szappanom. Kinézetben van némi fejlődés... Pár gondolat, ami a készítés során a tapasztalataimból ered: mézes-méhviaszos szappanról van szó, így a túlmelegedés veszélye fennáll. A formába kerülés után a szappantömb felügyeletet igényel, a zselésedés és a túlmelegedési szakasz általában kb. 4-6 órával később kezdett jelentkezni (látszik a zselésedés, és enyhén fel is púposodik a massza közepe), ilyenkor az segített, hogy hűtőbe tettem, akár többször is 10-15 percre a tömböt, így próbálva szabályozni a hőmérsékletet. Ez eddig bevált.  gyógynövényt lehet a masszába keverni, friss állapotában (bár így bebarnul), szárított és őrölt formában csak nagyon keveset javasolnék. A második adagba például túl sok kamillát tettem, az illata remekül érződött, de használatkor kellemetlenül dörzsölte a bőrünket. Ha a tetejére kerül, szép