1/06/2014

Borotvaszappan 2.0. recepttel / Shaving soap 2.0 with recipe


Elfogy végre az első verziós borotvaszappan utolsó darabja is. Így eljött az alkalom, hogy továbbfejlesszem az eredeti receptet.
A tapasztalatok alapján egy, az arcon szépen felhabosítható, jól kezelhető szappan volt, és a Párom bőre borotválkozás után igencsak ápolt, hidratált és puha lett. Ez szuper! :)
Ami problémaként jelentkezett, a több hónapja tartó mindennapi használat eredményeképpen, az a megerősödött és gyorsabb borosta-növekedés. Ez már nem annyira... :(
Ennek eredetét a szappanba beletett, jó sok ricinusolajban látom. Ezt már rögtön az első "tünetek" idején sejtettem, és most eszerint módosítottam a receptet, kihagytam belőle.
A folyadék gyógynövény-főzete a rozmaring és kamilla mellett jó sok körömvirággal gazdagodott. Ápol, gyógyít, regenerál, igazi csodanövény.
Tettem bele kevés fehér agyagot - azt gondolom róla, amellett, hogy tisztítja a bőrt, feltöltheti némi ásványi anyaggal, és mivel a leggyengédebb agyagként nevezik, még az érzékeny bőr is szereti, nyugtatólag és regenerálóan hathat a bőrre.
(Arra is számítok, hogy talán finomabbá teszi a borotválkozást, de erre azért nem esküszöm meg. A Bentonite agyagról olvastam, hogy mivel vízzel érintkezve megduzzad, segítségével könnyebben siklik a bőrön a borotva. Hogy ez a fehér agyagra is igaz lenne, azt nem tudom.)
SF-ként ment bele kevéske shea vaj (szuper ápoló), mandulaolaj (krémes hab, bőrkondícionáló), és hogy ne érje szó a ház elejét, kevés növényi glicerin (hidratáló) - ez utóbbi minden márkás borotvaszappanban benne van, mert stabilitást és volument ad a habnak, meg puhít és hidratál is...
A sok hab érdekében még két ötlet: először is kevés cukor a szappanmasszába (nálam méz), a kimért folyadékból vettem ki egy kanálnyival, abban oldottam fel a mézet, és a lúg-olaj összeöntés után került ez is a masszába. A másik, hogy az alap-olajoknál a kemény olajok közé bekerült egy rész tiszta disznózsír is. Merthogy arról is úgy tudom, szép habot ad, és ápolja a bőrt. Igaz, így nem vegán a szappan, de viszont a zsír is bio (házi!) :)
Illóolajok rózsafa, bergamott és babér (ez utóbbi azért, mert amikor saját Aleppo szappant kreáltam, emlékszem, milyen isteni selymes habja volt, és csak az illóolajban különbözött a recept a többitől.)

borotvaszappan 2.0.

Kipróbálás január végén!

A saját, házi használatú borotvaszappan 2.0. receptem: (36% V-O, 5% SF)
- ebből egy 6 muffin alakú plusz egy külön tégelynyi szappan lett

42 gr kókuszolaj, 33 gr disznózsír, 75 gr pálmaolaj, 75 gr hidegen sajtolt olívaolaj, 75 gr hidegen sajtolt napraforgó olaj - összesen 300 gr
108 gr gyógynövény-főzet: kamilla, rozmaring és körömvirág, desztillált vízzel készítve, hűtőben jól behűtve
42 gr NaOH
SF: 1 mokkáskanálnyi shea vaj, ugyanennyi mandulaolaj és növényi glicerin
1 mokkáskanálnyi méz
1 teáskanálnyi fehér anyag
20-20 csepp rózsafa, bergamott és babér illóolaj





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése